Miért nem elég csak mozgást fejleszteni?

Környezetünkből számtalan inger ér minket. Ezeket látjuk, halljuk, tapintjuk, szagoljuk, érezzük, és mindre valahogyan reagálunk. Ahogy a mozgásfejlődés üteme, az érzékelés és az ingerek feldolgozása is eltérő minden embernél.

Az ingerek kellemes, vagy akár kellemetlen élményt is okozhatnak számunkra. Ha felnőtt korban érnek bennünket kellemetlen ingerek, akkor elhagyjuk azt a helyszínt, kilépünk a szituációból. Egy csecsemő nem tudja ezt megtenni, mert nincs eszköze ahhoz, hogy „elmeneküljön”. Egy nagyobb gyermek már elmenekül ezekből a helyzetekből, amit mi furcsa szemmel nézünk.

De hogy miért is érdekes ez a mozgásfejlődés szempontjából?

Azt, hogy egy csecsemő elinduljon, a saját útján, elkezdjen a mozgása fejlődni, nem pusztán izomerő vagy az izmok állapotának kérdése. A fejlődéséhez szüksége van megfelelő ingerekre, motivációra, elég helyre. Ezek a tényezők első hallásra nem tűnnek nagy dolgoknak, de számtalan olyan esettel találkoztam, amikor a túlféltő környezet miatt, nem tudott a csecsemő eleget kísérletezni, így szép lassan a motivációja is eltűnt. A másik véglet, mikor a gyermek túl van ingerelve, akár játékokkal, vagy akár olyan mozgásfejlesztéssel, technikákkal, amire semmi szüksége. Egy idő után ezekkel a feleslegesen kapott ingerekkel „túltelítődik”, vagy az erre még nem érett idegrendszere nem tudja megfelelően feldolgozni, melyre szintén furcsaságok jelenhetnek meg.

És ez miért baj?

Mert a túl sok inger túlterheli az idegrendszerét, lehet, hogy a mozgása szépen fog fejlődni, nagyon produktív lesz a gyermek, mert már idejekorán csinálja az adott mozgást, de sajnos, sok esetben az idegrendszere nem érik hozzá. Tehát a mozgásfejlődése és a szenzoros érzékelése, az idegrendszer fejlettségi állapota, az izmok megfelelő ereje és állapota nem egy ütemben halad és fejlődik. A mozgása előrébb lesz, mint ahogy az általa megélt érzéseket, élményeket fel tudná dolgozni. Így nem tudja a kívülről jövő ingereket megfelelően feldolgozni, és adaptív választ adni rájuk. 

Mondok egy példát. Olyan gyermek, aki például túl korán elkezdett járni – így a kúszást, mászást nem tudta elég ideig gyakorolni – valószínűsíthetően gyengébb egyensúlyérzékkel fog rendelkezni. Sokat esik – kel, nem tudja a nagy mozgásait koordinálni, nekimegy dolgoknak, lever dolgokat, sokat balesetezik. Azzal, hogy az egyensúlya (vestibularis rendszere) nem a megfelelőképpen fejlődött, az instabil, vagy kicsit megváltozott minőségű talajokkal való érintkezéskor elveszti uralmát teste fölött. Nem tudja megtartani az egyensúlyát, nem érzékeli megfelelően helyzetét a térben, így nem tud adaptív választ adni a megváltozott körülményre, tehát elesik. Az idegrendszer nem elég érett ahhoz, hogy ezeket a helyzeteket megoldja. Majd a sok csalódás, szülők, társak, pedagógusok, stb rosszalló nézése miatt elbizonytalanodik magában, kudarcnak éli meg ezeket a helyzeteket, dühösen, esetleg agresszíven, vagy pont az ellenkezője a világtól elbújva, félénken viselkedik. Mely innentől kezdve kimondható, hogy az idegrendszer éretlensége miatt, és a szenzoros feldolgozási zavara miatt, a szociális kapcsolatai nehézségbe ütköznek.    

De a gyermek ezeket a furcsaságokat nem direkt csinálja, ez nem fog annyival elmúlni, hogy többször rászólunk, hogy nézzen a lába elé. A legtöbb szenzoros feldolgozási vagy más néven integrációs zavar akkor okoz nagy problémát, ha már a gyermek szociális kapcsolataira, és viselkedésére is hatással vannak ezek a tünetek (dühkitörések, beilleszkedési problémák, evési problémák, tanulási zavarok, stb).

Általában az óvoda-, iskolakezdéskor lesznek a szülők figyelmesek arra, hogy valami megváltozott, nem olyan a gyermek, mint volt. Amikor a jól megszokott környezetből egy idegen környezetbe kerül egy idegrendszerileg éretlen gyermek, - ahol szabályokat kell betartani, ahol akkor kell ülni, állni, enni, amikor mondják – akkor borul minden, amit eddig tartani vagy kompenzálni tudott a szervezete. Több olyan inger éri, amire ő még nincs készen, vagy akár túl nagy mennyiségben találkozik velük, de ezt a nap végéig el kell viselnie. Adott esetben a fennmaradó és még aktívan működő primitív reflexek megléte nem hagyják nyugton a gyermeket (izeg - mozog a széken).

Elmondható, hogy azok a gyermekek, akik izegnek - mozognak, sokat esnek – kelnek és látszólag a mozgáskoordinációval vannak problémáik, nem csak mozgásfejlesztésre szorulnak. Sokkal inkább komplex szemléletű, szenzoros és mozgásos tapasztalatszerzésre van szükségük. Melyek szép lassan a szociális kapcsolataira, viselkedésére is pozitív hatással lesznek. 
A túl-, és alul ingerelt idegrendszer is okozhat problémát, sajnos ezeknek kialakulása, vagy okai még nem tisztázottak. Vannak tényezők, amiről tudjuk, hogy hozzájárulnak az szenzoros érzékenység, tanulási-, és viselkedési zavarok kialakulásához (kúszás, mászás kimaradása), de tisztán nem mondható ki, hogy mindenkire ugyan az vonatkozik.

Szülőként, amit tehetünk, hogy hagyjuk a gyermekünket játszani, kísérletezni, új dolgokat megismerni, és közben bíztatjuk minden cselekedetére és együtt örülünk vele.  Hagyjuk, hogy pocsolyázzon, hogy mindenféle eszközökkel babráljon, hogy különböző textúrájú anyagokkal ismerkedjen, hogy legyen mezítláb természetes talajon, hogy bőrét ne mindig csak ruha fedje, egész testével tudja a világot érzékelni, és még tengernyi lehetőséggel találkozzon, amire NEKI szüksége van.

Figyelmeztető jelek lehetnek

Fogalmak:

Adaptív: „alkalmazkodó, az alkalmazkodást elősegítő” /Szvatkó Anna – Billenések, Budapest, 2016./

Szenzoros integráció: „érzékszervi összehangolódás, együttműködés” /Szvatkó Anna – Billenések, Budapest, 2016./

Idegrendszeri éretlenség: valamilyen fejlődési területen lemaradás, hiányosság figyelhető meg a gyermeknél- Ezek a hiányosságok a mozgás, szociális-, vagy érzelmi élet területen is megnyilvánulhat. 

Magyarországon alkalmazott szenzoros terápiák:

• Dinamikus szenzoros integrációs terápia – DSZIT (Ayres terápia)
  
• Tervezett szenzomotoros tréning – TSMT
  
• Alapozó terápia
  
• INPP (Institute for Neuro Physiological Psychology)

Szerző: Nagy Sarolta