Nyelés vs. FÉLREnyelés

A mostani blogbejegyzésnek az elmúlt napokban történt események adták az apropóját. Iker kislányaim mostanra gőzerővel hozzákezdtek felfedezni a világot, mindent megfogdosnak, szájba vesznek, olykor (mindig mindent) megkóstolnak.

Orvos szülőként jeges nyugalommal követem, hogy ez-az a gyerek szájába kerül, de érdemes néhány dologra odafigyelni, sőt, a veszélyes dolgokkal kapcsolatban a megelőzésre hatalmas hangsúlyt fektetni. 

Ettől függetlenül a gyerek megtalálja a bajt, és a leggondosabb szülővel is megeshet, hogy lenyel valamit.

De tudjuk-e pontosan, hogy mikor kell orvoshoz fordulni azonnal, illetve, hogy mi a különbség az idegentest nyelése és félrenyelése között? 

Idegentest NYELÉSE:  szájba veszi, lenyeli. 

A lenyelt tárgyak, azaz idegen testek 80-90 %-a probléma nélkül a gyomorba kerül, és 1-2 nap alatt végighalad a tápcsatornán, tehát a beleken, és végül a széklettel ürül. A fennmaradó 10 % körüli esetben azonban vagy az okoz problémát, hogy a nyelés során elakad, nem jut be a gyomorba, vagy a gyomor szűk kivezetése miatt beszorul a gyomorba, és nem tud a belek irányába továbbhaladni. Vannak olyan éles, szúrós, vagy méretes idegentestek is, amik az alakjuk miatt válnak veszélyessé, és okozhatnak sérülést, illetve egyes mérgező anyagokra is érdemes odafigyelni.

Mikor gondoljunk idegentest nyelésre?

  • Ha a gyermeket nem látjuk játék közben és véletlenül apró dolgokkal játszik, amik eltűnnek a szájában (vagy valahol), de azok nem veszélyesek

--› a gyerek jól van, tünetmentes - az idegentest nyelése történt, “várni és keresni”, rostdús táplálkozás. NE HÁNYTASD a gyermeket!

  • Ha a gyermeket nem látjuk játék közben és veszélyes dolgok közelébe keveredik, amiknél felmerül, hogy a gyermek megette

--› az idegentest veszélyes volta miatt haladéktalanul orvosi vizsgálat szükséges!

  • Ha a gyermek hirtelen elkezd köhögni, öklendezni, nyeldekel vagy nem tud nyelni, gombócot érez a torkában, fokozott nyáladzása indul, mellkasát, nyakát fájlalja --› az idegentest elakadása valószínű a garatban vagy a nyelőcsőben

--› az idegentest lenyelése és elakadása valószínű. Ebben eseteben is haladéktalanul orvosi vizsgálat szükséges!

  • Ha a gyermek hirtelen elkezd köhögni, köhögőrohama nem szűnik, légzészavart észlelnek

--› az idegentest FÉLREnyelése merül fel – erről picit később --› Ebben az eseteben is haladéktalanul orvosi vizsgálat + sz.e. mentő (112) hívása szükséges!

Mi fog történni az orvosnál?

/Idegentest nyelése esetén a  csomagolást, vásárlási tájékoztatót (ha van), vagy ha több ilyen tárgy van, egy másik ugyanolyat érdemes elvinni az orvoshoz./ 

Az ártalmatlan idegentestek (gombok, kisebb játékok, kavicsok) esetén a gyermek megfigyelése javasolt, a legtöbb esetben 1-2 napon belül a széklettel távozik az idegentest. Amennyiben ez nem történik meg egy héten belül, vagy idő közben a gyermek hasi fájdalomra panaszkodik, láza jelentkezik, hányás, véres széklete lesz, újabb orvosi vizsgálat szükséges!

Sugárfogó, azaz fém tartalmú idegentestek (pl. érmék, vas, ólom, higany, lítium, cink, jód vegyületek…stb.) röntgen vizsgálattal kimutathatók, így ha ilyen tárgy nyelése történik, számíthatunk egy röntgen vizsgálatra. 

Amennyiben nem sugárfogó (műanyag, üveg, papír, tehát nem látszik röntgenen) az idegentest, ugyanakkor fontos, hogy eltávolításra kerüljön, endoscópos vizsgálatot (gyomortükrözés) fognak végezni altatásban a gyermeken. 

Mely tárgyak a különösen veszélyesek?

  • Gombelem, ceruzaelem:

Az elemek a belőlük felszabaduló maró savak miatt súlyos marási sérülést okozhatnak. A károsodás mértéke az idővel arányosan nő, így nagyon fontos, az azonnali cselekvés! 1 év felett (!) otthon gyorsan 1-2 teáskanálnyi MÉZ etetése jótékony hatású -  a méz bevonja az elem felületét, illetve a felszabaduló anyagok egy részét is semlegesítheti.  A másik lehetőség, ha van otthon sucralfate tartalmú gyomorvédő (Venter), abból kaphat a gyermek 500 mg-ot – de inkább ne késlekedjünk, forduljunk orvoshoz!

  • Éles, hegyes, hosszú tárgyak: 

A hegyes, éles tárgyak meglepően jól végighaladhatnak az emésztőrendszeren, ugyanakkor fokozott figyelmet érdemelnek. Ide sorolhatóak a rajzszögek, pengék, üvegszilánk vagy tű. Kisebb gyermekeknél a 2-3 cm-nél hosszabb tárgyak már problémát jelenthetnek, nagyobb gyermekeknél 5-6 cm a határ a gyomorból való probélmamentes ürüléshez. 

  • Mágnes
  • Nedvszívó anyagok (szuperabszorbens polimerek): pl. pelenka, dekorgolyók, vízre növekvő játékok, Silica gél nagyobb mennyiségben. 
  • Ólom tartalmú anyagok: pl. ólom töltények, horgász ólom, ólom katona – ólommérgezés 
  • Gyógyszerek
  • Mosókapszulák
  • Mérgek - Ezekről egy külön bejegyzésben olvashattak. 


És mit “ehet” a gyermek?

Nem, vagy kis mennyiségben nem ártalmasak: Szappan, smink, zsírkréta, gyufa, tusfürdő, rúzs, vízfesték, sampon, szőlőzsír, buborékfújó, öblítő, tojásfesték, kézi mosogatószer, testápoló, gyurma, WC-illatosító, ételszínezék, kinetikus homok, törést követően világító karkötő, háztartási hypo kis mennyiségben, fogamzásgátló gyógyszerek, S-metoprén tartalmú hangyaírtók, pillanatragasztó, higanyos lázmérő higanytartalma, filctoll, újságpapír, kontaktlencse folyadék.

Itt biztosan sokaknak szemet szúrt a lázmérő higanytartalma, ami mostanra már szinte csak elméleti szinten említhető, tekintve, hogy 2009-től kivonták a higany tartalmú hőmérőket a forgalomból. Nagyon emlékszem, hogy „az én időmben” összefutott az egész ház, ha eltört egy higanyos lázmérő, holott nem is biztos, hogy akkora probléma állt fenn, illetve amennyire emlékszem, biztosan nem szakszerűen jártunk el a feltakarítás során. 

Hogyan kellett volna? Ha eltörik, azonnal fel kell takarítani, de nem porszívóval, seprűvel, hanem gumikesztyűben, papírlappal összeterelni a higanygolyókat, óvatosan felszedni, majd egy légmentesen zárható dobozba tenni és veszélyes hulladékként kezelni (nem kommunális!). A kisebb golyókat akár ragasztószallaggal be lehet gyűjteni. A maradék, alig látható higanycseppek semlegesítésére pedig mezőgazdasági boltból  szerezhetünk be kénport, és ezzel szórjuk be az összetört lázmérő helyét (a keletkező higany-szulfid már nem veszélyes). Mosószeres vízzel mossunk fel, illetve alapos szellőztetés javasolt az elkövetkező napokban! Ha porszívóval takarították össze, ki kell dobni a porzsákot, a porszívót pedig szellős külső helyen kell tárolni.

A higany ahogy kiszabadul, elkezd párologni, tehát a belégzett higany okozhat mérgezési tüneteket, a higany lenyelése ép gyomor- és bélrendszer mellett nem okoz mérgezést. Bőrön át nem szívódik fel, de bőrirritációt okozhat! Amennyiben az eltört lázmérőből kifolyt higany (jellemzően 500 mg) nagyobb részét sikerül megfelelő módon összetakarítani, a területen maradt higany nem valószínű, hogy a későbbiekben tüneteket fog okozni.


Ismét hansúlyoznám a megelőzés fontosságát az idegentestek lenyelésének elkerülése érdekében, ami persze a legtöbb szülőnek a könyökén jön ki, de egy-két újdonság mindig akadhat: 

  • ereszkedjen négykézlábra, amikor a biztonságos otthont próbálja megteremteni, a gyermek perspektívájából sokkal több veszély fog feltárulni Ön előtt is
  • ha több felnőtt van jelen, akkor is Ön a felelős a sajátjáért, ne lankadjon a figyelme, ha el kell hagynia a helységet, pontosan jelölje ki a helyettesét, aki vigyáz addigb a gyerekre
  • a rácsoságyból, járókából is ki tud nyúlni a gyermek, annak a környezetét is tegye biztonságossá – különösen az éjjeliszekrényen hagyott gyógyszerek csábítók
  • a gyermeket ne hagyja magára játék közben, a két perc csend gyanúsabb mindennél
  • csak az életkorának megfelelő játékkal engedje játszani, figyeljen a megrágcsálható tárgyakra (pl. könyvek sarka, dobozok, szivacslabda) és a leszakítható részekre (pl. zsebkendő, nedves törlőkendő visszazárója)
  • a nagyobb testvért is tanítsa meg, hogy felnőtt nélkül ne adjon új játékot  vagy ételt a kisebb gyermeknek
  • ha idegentestet észlel a gyermek szájában, őrizze meg s nyugalmát és a gyereket se ijessze meg, mert ha elkezd sírni és félrenyeli, azzal még nagyobb bajt idéz elő! Próbálja nyugodtan, egy mozdulattal eltávolítani a szájban lévő idegentestet, ha nem éri el, ne kotorásszon a gyerek szájában!


Akkor folytassuk is tovább a FÉLREnyeléssel


A FÉLREnyelés esetén  az idegen anyag a LÉGUTAKBA kerül, tehát fulladás veszélyével járhat. Sajnos itt is betegek 78 %-a 5 év alatti. Az oka többnyire az, hogy a gyermek evés közben szaladgál, ugrál, vagy éppen fekve fogyasztja az ételt, de az ijedtség kapcsán beszippantott apró tárgyak is ezt eredményezhetik. Olykor központi idegrendszeri szabályozási zavar miatt történik meg pl. koraszülöttek esetén, vagy agyi sérült gyermekeknél. 

Mit nyelnek leggyakrabban félre a gyermekek?

Darabos étel, olajos magvak, pattogatott kukorica, toll kupak, borsó, apró bogyós gyümölcsök (áfonya, ribizli), alma, szőlő, banán, répa, virsli, kenyérhéj, cukorka, rágógumi, apró játékrészek, lufi, cukorka csomagolás. 

A félrenyelés gyakori jelenség, mindenkivel előfordult már ivás, étkezés közben. Ilyenkor a víz, vagy kisebb darab étel a légútba kerül, melyet reflexes, heves köhögési roham követ, a gyermek akár hányhat is. Ha a gyermek köhögése elég erőteljes, a légútba került folyadék, kisebb falat felköhögésével a probléma megoldódik. Ebben az esetben a legfontosabb, hogy megőrizzük a nyugalmunkat és biztassuk a gyermeket a köhögésre. Nagyon ritkán késői szövődményként - néhány nappal később - magas láz, tüdőgyulladás jelentkezhet. 

Kép: Canva

Ritkán azonban a garatban, gégebemenetben vagy légcsőben elakadt idegentestek teljes vagy részleges légúti elzáródást okoznak, ami szakszerű beavatkorás nélkül perceken belül fulladáshoz vezethet!

Mikor merül fel légúti idegentest gyanúja?

  • Ha valaki szeme láttára történt az idegentest félrenyelése: fulladás, hirtelen köhögési roham, ami hosszasan fennál, nem szűnik vagy romlik. 
  • 5 év alatti kisded gyanús tünetekkel, egyéb magyarázat nélkül. 

Mely tünetek utalhatnak légúti idegentestre?

  • Sípoló légzési hang, nehézlégzés, rekedtség vagy a hangadás hiánya, nyáladzás, nyelési nehezítettség, köhögés, erőlködő, nehezített légzés, vérköpés. A gyermek nyugtalan, ijedt, a bőrszíne megváltozik (elszürkülés).
  • A tünetmentesség nem zárja ki az idegentest félrenyelést, olykor napokig nyugalomban megbújhatnak a kisebb tárgyak a légutakban és később jelentkeznek a tünetek!

Mi a teendő?

Már enyhe gyanú esetén is szoros kórházi megfigyelés indokolt! A vizsgálat mellett képalkotó vizsgálat (mellkas röntgen) elvégzése történik. Amennyiben a légúti idegentest gyanúja fennáll, vagy igazolódik, hörgőtükrözés (merevcsöves vagy flexibilis bronchoscopia) fog történni altatásban. 

Hova forduljanak Szegeden?

A stabil, kielégítő állapotú, légúti idegentest gyanús betegeket az SZTE Fül-Orr-Gégészeti és Fej-Nyaksebészeti Klinika általános ambulanciáján (tel.: 06 62 545-311) fogadják.

Sürgősségi esetben:

  • Ha a gyermek köhögése elég erőteljes, HATÁSOS, a légútba került folyadék, kisebb falat felköhögésével a probléma megoldódik. Ebben az esetben a legfontosabb, hogy megőrizzük a nyugalmunkat és biztasassuk a gyermeket a köhögésre. A gyermek állapotától függően felmerülhet a kórházi megfigyelés szüksége!
  • Ha a köhögés HATÁSTALAN  (azaz nincs hangadás köhögés kapcsán), de a gyermek eszméleténél van, gyenge, ijedt, képtelen levegőt venni, bőre szürke, alkalmazzon 5 háti ütést.  
    • Csecsemő (1 év alatt) esetén alkarunkra fektetve, nagyobb gyermeknél ülve, páros térdünkre hajtva alkalmazzuk a háti ütéseket a lapockák közé, legfeljebb 5 alkalommal. Ha a háti ütések hatástalanok, csecsemőknél 5 mellkasi nyomás, kisgyermekeknél (1 év felett!) 5 hasi lökés (Heimlich-féle műfogás) próbálható.
    • Nagyobb gyermeknél a Heimlich manővert alkalmazza. Ha a háti ütések és mellkasi lökések (5+5 alkalommal) hatástalanok, ismételje őket, illetve hívjon segítséget (112) , ne hagyja magára a gyermeket! Még ha idő közben a gyermek jobban is lett, felköhögte a folyadékot, idegen testet, minden esetben kórházba szállítás szükséges! 
  • Ha a gyermek a mentést követően eszméletlen, kiáltson segítségért és azonnal kezdje el a gyermek újraélesztését.Fektesse kemény alapra, tegye szabaddá a száját, ha lát benne elérhető idegen testet, távolítsa el, egy mozdulattal törölje ki a folyadékot! Emelje ki az állát vagy enyhén hajtsa hátra a fejét (neutrális fejhelyzet 1 év alatt) és figyelje a légzését.
    • Ha jó légzést tapasztal, őrizze a gyermeket a mentő kiérkezéséig, időről-időre vizsgálva, állapota változott-e?
    • Ha nem tapasztal légzést (legfeljebb 10 másodpercig vizsgálva), azonnal kezdje el az újraélesztést! 5 kezdeti befújás után vizsgálja a keringés jeleit (mozgás, köhögés, szem nyitás...), ha nem tapasztal keringést, 15 mellkasi nyomást alkalmazzon a szegycsont alsó harmadában, 100-120/perces frekvenciával. Csecsemőnél 2 ujjal, 1 év felett egy kézzel kéztővel, nagyobb gyermeknél a felnőtteknél tanult kétkezes technikával! Ezt követően kb. 1 percig 2 befújást majd 15 mellkasi nyomást ismételjen. Ha senki nem értesítette a mentőt (112), ekkor hívja őket, majd a kiérkezésükig folytassa az újraélesztést!


         Kép: saját - Háti ütés


Kép: saját - Mellkasi lökés


Szerző: Dr. Tajti Zsanett

Tetszett a cikk? Kérjük, oszd meg!

Hozzászólások

Ehhez a cikkhez még nem szólt hozzá senki. Legyél Te az első!

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned!