Dr. Fülöp Kata

fogszabályozó szakorvos

Dr. Fülöp Kata

Fogorvosi diplomámat 2007- ben szereztem meg a Szegedi Tudományegyetem Fogorvostudományi Karán. Ezt követően a budapesti Semmelweis Egyetem akkreditált külső szakképző helyén vettem részt a szakorvosi képzésben, majd 2011-ben sikeres szakvizsgát tettem fogszabályozásból.

Ezzel párhuzamosan férjemmel 2010-ben megnyitottuk saját kiskunmajsai magánrendelőnket, ahol kezdetben egy, ma pedig már három rendelőben végzünk fogászati kezeléseket. Kollégáinkkal a fogászat minden területét lefedve (konzerváló fogászat, endodoncia, fogszabályozás, szájsebészet, parodontológia) magas szakmai színvonalon, igényes és modern környezetben látjuk el pácienseinket. 2018 januárjától a Szegedi Tudományegyetem akkreditált külső szakképző helyeként veszek részt fogszabályozó szakorvosjelölt képzésben.

Mindig is nagy hangsúlyt fektettem a páciensekkel és szüleikkel kiépített jó együttműködésre. Ezt a törekvésemet csak elmélyítette két kislányunk születése, ekkor szembesültem azzal igazán, milyen érzés a „másik oldalon” állni, ha beteg a gyermek, hogy mennyire fontos az aggodalommal átitatott pillanatokban, hogy kellő mennyiségű és minőségű információt, kedvességet és biztonságot kapjon kisbeteg és szülő egyaránt. Ezzel a tapasztalással ülök le minden kis és nagy páciensem mellé.

Szívesen tartok fogászati prevenció témában előadást gyerekeknek és várandósoknak, kismamáknak egyaránt, hiszem, hogy a fogak egészségének megőrzése már az anyaméhben kezdődik. Fontosnak tartom a gyerekek fogorvosi rendelőbe történő beszoktatását még azelőtt, hogy panaszuk lenne. Az én szüleim így jártak el, nekik és a csodálatos kezelőorvosomnak hála: számomra a fogorvostól való félelem ismeretlen.