Dr. Krenács Dóra

gyermekgyógyász

Dr. Krenács Dóra

1988-ban Szegeden születtem. Kisgyermekkoromtól kezdve az orvosi pályára készültem, melyhez szüleim is jó például szolgáltak, hiszen mindketten szakmabeliek. 2006-ban végeztem a szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium biológia szakán, majd kezdtem meg tanulmányaimat a Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi karán. Az egyetemi évek alatt leginkább a hematológia tárgykörében végeztem kutatómunkát, mely a későbbi pályaválasztásomat is befolyásolta. Általános orvosi diplomát 2012-ben szereztem summa cum laude minősítéssel. Munkámat a szegedi Daganatpatológiai és Molekuláris Diagnosztikai Laboratóriumban kezdtem meg, ahol leginkább szövettani minták elemzésével foglalkoztam. Kutatásom során különböző lymphoma típusok immunológiai hátterét vizsgáltam, ebben a témában több előadást tartottam és publikációim is születtek.

A kutatómunka is nagyon élvezetes volt számomra, azonban egyre jobban hiányzott, hogy emberekkel foglalkozhassak. Végül a gyermekgyógyászat területén találtam meg a számomra szükséges motivációt, mint a sokszínű beteganyag mind a szakmai összetettség által. 2015-ben kezdtem dolgozni a Szegedi Tudományegyetem Gyermekgyógyászati Klinikáján. A hematológia mellett a neurológia és rehabilitáció keltette fel az érdeklődésemet. Hosszú távon ez utóbbi területeken szeretnék szakképesítést szerezni. Kutatási tapasztalataimat felhasználva, szakmai tudásomat a ritka betegségek diagnózisának, és minél korszerűbb kezelésének kívánom szentelni. 2018-ban magam is édesanyja lettem, így orvosi tevékenységem ideiglenesen mellékállásban folytatom, de továbbra is töretlen lelkesedéssel, a legjobb tudásomnak megfelelően.