Köldöksérv

Ha a köldökgyűrű nem záródik tökéletesen, köldöksérvet láthatunk, amit a belek domborítanak elő, ha emelkedik a hasüregi nyomás.

A köldökgyűrűben, magzati korban erek és idegek lépnek ki és be, melyek táplálják a magzatot a méhlepényből. Születés után ezek elsorvadnak és kialakul a köldökcsonk. Szokványos esetben ez a csonk összeheged, a nyílást erős hegszövet zárja, megakadályozva, hogy a hasüregből bármi előboltosuljon. Ha ez a gyűrű valamilyen ok miatt nem zárul, sérv alakulhat ki. A legtöbb esetben ez a záródás csak késik, és a legtöbb köldöksérv 2-3 éves korra teljesen bezáródik, azaz meggyógyul magától.

Gyerekkorban a köldöksérv kialakulását leginkább egyéni hajlam okozza, felnőtt korban viszont már általában szerzett okai vannak: pl. túlzott megterhelés. Ilyenkor a köldökgyűrű könnyen sérülhet, mivel ez a hasfal egyik gyenge pontja. A terhelés lehet komoly fizikai munka, hirtelen erőkifejtés, de akár elhízás vagy terhesség is. Az általános kötőszöveti gyengeség ugyancsak hajlamosító tényező, hajlama öröklődhet is. 

TÜNETEK

A köldöksérv tünete a köldök területén előboltosuló duzzanat, ami gyermekkorban semmilyen panaszt, fájdalmat nem okoz. Felnőttkori szerzett köldöksérv okozhat kellemetlenségérzés, akár fájdalmat is.

DIAGNÓZIS ÉS KEZELÉS

A diagnózist fizikai vizsgálattal állítják fel gyermeknél, képalkotó vizsgálatra általában nincs szükség. Ha mégis, akkor általában ultrahang vizsgálat történik. A korábban javasolt ragasztás nem gyorsítja a sérv záródását, azonban a kisbabák érzékeny bőrét felsértheti, így ezt nem javasoljuk már. Az elváltozás kezelési módja 3 éves kor felett a műtét. A műtét során a hasfal rétegeit öltésekkel összezárjuk, ami gyakorlatilag megkettőzi a kötőszöveti rétegeket. A műtéti heg 1-2 cm-es és a gyermekeknek sem okoz különösebb fájdalmat a felépülés, általában nem is nagyon lehet őket kíméletre fogni. A sebet egy hétig nem érheti víz. A veleszületett köldöksérvek esetén nincs szükség háló beültetésre, felnőttkori szerzett sérveknél, annál inkább. 

Szerző: Dr. Balogh Brigitta